Isten iránti szeretet

A szeretet az az energia, amely élteti a világot. Azt mondják, Isten a Szeretet Óceánja, és a gyermekeiként mi a szeretet lényei vagyunk. Ez az az igazság, amelyre sokan, köztük filozófusok és hétköznapi emberek is ráébredtek az évszázadok során – ehhez nincs szükség epifániára. A mindennapi tapasztalataink arra tanítanak bennünket, hogy a szeretet és a kedvesség nem luxus; alapvető erények, amelyek nélkül az emberiség nem tud fennmaradni.

Ha azonban a körülöttünk lévő világot nézzük, a szeretet hiányát látjuk. Konfliktus van az emberekben, az emberek között, valamint az emberek és a természet között. Ahol szomorúság van, az a szeretet megtagadásának a jele.

Ez az állapot elsősorban azért alakult ki, mert az emberek többsége nem szereti elég mélyen Istent vagy egymást.

Csak akkor tudunk önzetlenül szeretni, ha magunk is tele vagyunk szeretettel. Ahhoz, hogy szeressük és tiszteljük egymást, először is teljesnek kell éreznünk magunkat. Ellenkező esetben túl sok az önző indíték és szándék, amelyek blokkolják a szívet. A kiteljesedés útja, ha szeretjük Istent – ​​az erő és az erények kimeríthetetlen Forrását.

Isten tisztító szeretete kimossa a régi gyengeségek és fájdalmak foltjait, megfiatalítja a lelket, hogy teljes életet élhessen.

Az emberi természet és hajlam, hogy utánozzuk azokat, akiket a legjobban csodálunk, ezért az Isten iránti őszinte szeretet arra inspirál, hogy olyanok legyünk, mint Ő. A tiszta és feltétel nélküli isteni szeretet meggyújtja bennünk az alkalmazkodás szellemét, ami ahhoz a jótékony felismeréshez vezet, hogy ezen a világon mindenki az Ő teremtésének a része.

Amikor a fájdalomtól és bánattól sérült lelkeket megvigasztalja, meggyógyítja és megváltja Isten szeretete, akkor ráébrednek, hogy nekik is együttérzőnek kell lenniük, és az emberi család minden tagja megérdemli, hogy elismerjék és megbecsüljék.

Isten a saját példáján mutatja meg nekünk, hogyan osszuk meg feltétel nélkül a szeretetet – egy ragaszkodástól vagy bármilyen más szenvedéstől mentes szeretetet, amely nemcsak a magunk javát keresi, hanem másokét is.

Ez az a nagylelkűség, amelyet az egyik legmagasztosabb vallási parancsolat kíván tőlünk: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Minden erkölcsi parancs össze van foglalva ebben az egyetlen parancsban.

Lehetséges-e úgy szeretni másokat, ahogyan magunkat? Mi az, ami megakadályoz bennünket ebben? Egy ilyen magasztos mandátum követéséhez szükség van az istenibe vetett hitre és az Iránta érzett mély szeretetre, vagy egy nemesebb életmódra való törekvésre. Ha olyan kérdések merülnek fel, mint „ez hogyan lehetséges…”, „igaz, de…”, akkor biztosan hiányzik annak a felismerése, hogy honnan jött az útmutatás, és milyen mély jelentőséggel bír.

Másokat teljes szívből szeretni nem olyan nehéz, mint amilyennek látszik. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy ugyanúgy figyelembe kell venni az ő igényeiket és vágyaikat, mint a sajátjainkat. Ez megkívánja annak a felismerését, hogy mások éppúgy méltók Isten szeretetére, mint mi.

De ezt nem látjuk, amikor elfelejtjük, kik vagyunk: szellemi lények, a tisztaság, a béke és a szeretet energiáival. Ezek a tulajdonságok velünk születettek, ezért találjuk megnyugtatónak és gazdagítónak. Kisbabákként úgy tűnik, ismerjük ezt a titkot, ezért van az, hogy egy bébi egy örömcsomag.

De ahogy felnövünk, elveszítjük a kapcsolatot ezzel a velünk született igazsággal, és kívül kezdjük keresni a beteljesülést. Szeretetet, elégedettséget és tiszteletet keresünk az emberekben, a helyekben és a tárgyakban, és elkezdjük azt hinni, hogy csak akkor leszünk boldogok, ha elérjük, amire vágyunk. Ahelyett, hogy élveznénk a békét, a szeretetet és a boldogságot, amit a saját gondolatainkkal és tetteinkkel teremthetünk meg, elkezdünk szivárványokat kergetni.

Összehasonlítgatunk – amikor másokat nézünk, és azt tapasztaljuk, hogy ők boldogabbak nálunk, elégedetlenek vagy féltékenyek leszünk, és elkezdünk vágyni arra, amijük nekik van. Ez rossz közérzethez és súrlódásokhoz vezet.

Örök törvény, hogy azt kapjuk, amit adunk. A szeretet és a tisztelet megadása hasonló válaszra inspirál másokat. Amikor a béke és a szeretet rezgései sugároznak belőlünk a világegyetembe, azok végül visszatérnek a forrásukhoz. A tudomány is elfogadja ezt az elméletet: Sir Isaac Newton harmadik fizikatörvénye azt mondja, hogy minden cselekvésnek van egy azonos és ellentétes reakciója.

A régiek ismerték ezt a tényt, és ezért a Biblia, a Korán, a Talmud és Konfucius tanításai mind tartalmazzák az úgynevezett Aranyszabályt. Tégy másokkal úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled tegyenek. Mindenki szereti, ha a legjobbat kapja, és ha saját magunkat tesszük mércéül a másokkal való bánásmódban, megtanulunk együtt érezni az embertársainkkal, és tisztelni őket. A kritikus hozzáállás azonban gyakran közbelép.

Gyorsan észrevesszük mások hibáit, és nem értékeljük a jó tulajdonságaikat. Ez beszennyezi az irántuk érzett érzéseinket, és ha ez megtörténik, nem tudunk igazán szeretni. Ez akadályozza az egyének és a közösségek közötti barátságot.

A negatív érzések láthatatlan gátként működnek, amik blokkolják az együttműködést és a harmonikus kapcsolatokat, még a közös érdekek rovására is. Lehet, hogy mosolygunk, és minden jó kívánunk másoknak, sőt még üzletet is köthetünk velük, de ha ellenszenvet táplálunk irántuk, a rezgéseink ezt felfedik. Egy ilyen kapcsolatban kevés az őszinteség, a bizalom vagy a jó szándék.

Nem az önző ambíció vagy a hiú beképzeltség tesz bennünket naggyá, hanem az alázat, amely képessé tesz arra, hogy mindenkit megbecsüljünk. Mások megbecsülése automatikusan megteremti az önbecsülést. Az alázat természetes módon türelmet és toleranciát hoz, ami együtt érző megértésre késztet, nem csak más emberek, de minden teremtmény és az anyatermészet iránt is. Ez pedig együttműködéshez vezet, ami táplálja a szerető kapcsolatokat.

Lényegében az önmagunkkal, a lélekkel és Istennel való szeretetteljes kapcsolat a kulcsa annak, hogy szeressük minden felebarátunkat a Földön.