A túlgondolkodás

A túlgondolkodás olyan „modern kori betegség” amely a mai társadalomban elterjedt és „rossz közérzet” állapotává vált. Minden belülről indul, majd kifelé halad, így a világban tapasztalható káosz – a politikai instabilitástól az éghajlatváltozásig – a kollektív belső állapotunk tükörképe.

A túlgondolkodást sokan úgy határozzák meg, mint egy olyan állapotot, amiben „a tudat felgyorsul, és nem igazán képes összpontosítani”, ami olyan körforgáshoz vezet, amelyben ugyanazok a gondolatok ismétlődnek folyamatosan anélkül, hogy bármilyen gyakorlati eredményt hoznának. A gondolati mintázatokban több különböző típus található, köztük a múltbeli megbánásokkal kapcsolatos negatív gondolatok, valamint az egészségre vagy a pénzügyekre vonatkozó jövőbeli aggodalmak, továbbá az „elemzési bénulás”, amikor az embert annyira elárasztják az információk és a különböző érvelések, hogy képtelen döntést hozni vagy cselekedni. Ezzel a mentális zsúfoltsággal ellentétben kell alkalmazni a „Goldilocks-gondolkodást” – ne gondolkodj túl sokat, ne gondolkodj túl keveset, hanem „pontosan annyit, amennyi kell”.

Ennek a mentális járványnak az elsődleges oka a szellemi identitás elvesztése, vagyis, hogy „elfelejtettük a saját szellemi identitásunkat”, mivel kizárólag csak fizikai címkékkel azonosulunk, ahelyett, hogy a „belső lényünkkel” vagy a lelkünkkel azonosulnánk. Ezt tovább súlyosbítja az „információs korszak”, amelyben a digitális figyelemelterelő tényezők és a „doom scrolling” folyamatos áradata megakadályozza, hogy a tudat megtalálja a saját ritmusát. Ezenkívül ott van még a lelkiismeretben lévő „meghibásodott szűrő”. A szűrő megsérült, mert túl gyakran mondott nemet a lelkiismeretünk, de mi figyelmen kívül hagytuk.

A túlgondolkodás következményei mélyrehatóak, mind személyes, mind globális szinten. A kutatások szerint az emberi idő és energia 47–50%-át pazaroljuk el ismétlődő, nem produktív gondolatokra. Fizikai szempontból ez a mentális megterhelés az összes betegség 75–90%-ához kapcsolódik, amik a tudatban kezdődnek. Emellett kapcsolati feszültséghez is vezet, mivel a belső fáradtság gyakran türelmetlenségként és irritációként nyilvánul meg a hozzánk legközelebb állókkal szemben.

A mentális önuralom visszaszerzése érdekében számos gyakorlati stratégia lehetséges. A „reggeli feltöltődés”, amikor a nap első 30–60 percét csendben vagy szellemi tanulással töltjük el, mielőtt megnéznénk a telefonunkat. Emellett fontos a „szünet ereje”, amikor egy másodperc mentális szünetet tartunk, mielőtt reagálnának a külső ingerekre. Fontos a digitális méregtelenítés legalább egy órával az alvás előtt; a hála gyakorlása – azaz olyan dolgok leírása, amiért hálásak vagyunk, az agyi aktivitás átalakítása érdekében –, valamint a fizikai tevékenységek – például séta vagy egyéb fizikai munka, ami segít megtörni a mentális körforgást. Emlékezzünk arra, hogy az agy a hardver, de a szoftver valójában maga a lélek.

Amikor a békét tartom a gondolataimban, érzem ennek a megnyugtató hatását. A gondolataim nemcsak számomra válnak békéssé, hanem átterjednek másokra is, és békét teremtenek mások számára is. Megosztom a békét az egész globális családdal. A rezgések hangosabbak a szavaknál, amikor másokat támogatunk.

A két valódi, nagy szennyező forrás az egó és a vágyak – ezek akadályoznak abban, hogy tisztán lássuk a dolgokat.

Lehetséges-e olyan mértékben uralnom a tudatomat, hogy képes legyek egy másik tudatossági szintre emelni, hogy ne befolyásoljon a körülöttem lévő negativitás? Igen, lehetséges.

Mivel elvesztettük a kapcsolatot önmagunkkal, valójában nem vesszük észre, hogy nekünk kell irányítanunk a tudatunkat. Ez olyan, mint a vízben úszó csónak: Ahogyan nem engedjük, hogy víz kerüljön a csónakba, így úgy kellene a világban élnünk, hogy ne engedjük, hogy annak a káosza bekerüljön a tudatunkba. Amikor elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal, a külső körülmények „bábjaivá” válunk.

A gondolataim nem véletlenül jutnak eszembe; valami mélyen bennem rejlő dologból fakadnak, amit magamban hordozok.

Amikor a hullámvasút lefelé halad, nincs szüksége további energiára, egyszerűen csak halad lefelé. De amikor a hullámvasútnak újra fel kell másznia, szüksége van egy motorra, ami felhúzza – extra energiára van szüksége. Ugyanez vonatkozik a gondolatainkra is: könnyebb lefelé menni, negatívnak lenni; a pozitív hozzáálláshoz erőfeszítésre van szükség.

Meg tudom-e változtatni a gondolataim irányát? Igen, meg tudom. Megvan hozzá a képességem. Választhatok. De ahhoz, hogy helyesen válasszak, szükségem van belső képességre, belső szellemi erőre.

Amikor nap mint nap kapcsolatba lépek a Legfelső Forrással, feltöltődöm szellemi erővel.