Párhuzamos univerzum

Egy párhuzamos univerzumban élek. Az egyik a fizikai világ, ahol egy személyiséggel, szokásokkal és szerepekkel rendelkező egyén vagyok, aki játszik. A másik létezés a belső univerzumom – a belső világom. Minden pillanatban ez a két univerzum és önmagam két létezése összekapcsolt aszerint, hogy milyen döntéseket hozok. Minden döntés és ezért minden tett, ami követi, hatással van a belső énemre és a külső személyiségemre. A csend és a nyugalom a lélek természetes természete, vágyódom utána és keresem, mégis néha szinte elérhetetlenek. Mi ennek az oka?

Minden döntéssel, amit meghozok, elsőbbséget adok annak, hogy a szerepem és a személyiségem melyik igényét elégítem ki. De ki ez a személyiség, akinek alárendeltem magam? Az ego – az, akinek szüksége van arra, hogy felismerjék, megértsék és tiszteljék. Annak, akinek mindig igaza van, és nyerni akar, nem számít, milyen áron. Azzal, hogy minden áron biztosítom az ego fennmaradását, lemondok a békéről, a boldogságról és még több dologról. De bátorsággal dönthetek úgy, hogy elsőbbséget adok a lélek fenntartásának, a szellemnek, aki vagyok.

A Lélek tavaszi nagytakarítása

Felébredek a Téli álomból.

Itt az idő, hogy kitakarítsam az aggodalmak, a kétségek és a félelmek pókhálóit.

Kiseperjem a megbánás és a neheztelés porát.

A múlt elmúlt.

Itt az idő arra, hogy kitárjam az ablakokat és beengedjem a fényt.

Isten Fényét és Isten erejét!

A jelenléte beszínez.

Belső fényem ismét ragyogni kezd, szeretetet, békét és erőt hozva a felszínre,

És a boldogság csodálatos illatát hagyva maga után minden zugban.

Hadd legyen minden nap maga a Tavasz!

Belső Kapcsolat

A mai világ az állandóan kapcsolatban maradni sodrásában él. Milyen gyors és tiszta az internet kapcsolatom? Milyen könnyen vagyok képes kapcsolatban maradni? De mi van a belső kapcsolatommal? Milyen jól tudok kapcsolatba lépni önmagammal? Miközben a neten szörfözök, elkerülhetetlenül lekötöm magam a hírekkel, amik felmerülnek előttem és megzavarnak. Könnyedén képes vagyok arra, hogy szörfözzek a belső világomban, minden zavar nélkül? Vagy az emlékek, a régi félelmek, a jövőbeli aggodalmak, a jelen világ szomorú képei megzavarnak és a negatív és káros gondolatok vírusai megfertőznek? Ahelyett, hogy engedném, hogy ezek a felvillanó képek megzavarjanak, inkább vonjam le belőlük a tanulságot, aztán engedjem el teljesen. Ne engedjem, hogy felettem uralkodjanak. Hadd váljanak erőtlenné. De mindez a belső kapcsolatom minőségétől függ.

Elég jó vagyok?

Akár nyíltan vagy szubtilisan az érdemességemet külső dolgokra alapozom különböző szinteken. Megvan a legújabb kütyüm, a tökéletes otthonom, családom, barátok, karrier, stb. – ha mindezen dolgok megvannak, akkor teljes vagyok, és jól érzem magam a bőrömben – úgy látom magam, hogy „elég jó vagyok”. Az igazság az, hogy soha nem lehetek igazán teljes a külső vagy anyagi dolgok által. A belső jóság az, ami teljessé tesz és felemel a boldogság és elégedettség különböző szintjeire.

Megkérdezem magamtól – ki vagyok én? Mi vagyok én? Milyen a természetem? Intellektuális analizálás és beavatkozás nélkül, engedem, hogy a kérdések eljussanak énem mélyebb rétegeibe, a kérdést ott forgatom a tudatomban és a válaszok felmerülnek. Legbelül ismerem a saját igazságomat. Csak ki kell nyernem az erőt ebből az igazságból. Az igazság ereje az, ami megvéd attól, hogy elsüllyedjek a hamis tévhitekben újra és újra.

Azonosság

A szellemi utamon a kérdés, ami állandóan felmerül a tudatomban és a tudatosságomban: Ki vagyok én? Lefoglalom önmagam a tevékenységekkel és a kapcsolatokkal és elég hamar részévé válok annak, ami körülöttem zajlik. Elveszetté válok, és így elveszítem a kapcsolatot az igazi önvalómmal. Ekkor a „ki vagyok én” azon alapszik, amit teszek, és amit elértem.

De az önazonosságom szerint, én egy szellemi entitás, egy lélek vagyok. Szubtilis, tiszta és teljes. Olyan messze távolodtam az eredeti valómtól, hogy nehéz újra visszatalálni. S mégis, a végső igazság az, hogy én egy lélek vagyok. Egy fénylény, aki örökkévaló és halhatatlan.