Szellemi erők
- A befelefordulás ereje
Az első lépés, hogy nyugalmat tapasztalj, hogy a figyelmedet irányítsd befelé. Ha így teszel, meg tudod védeni önmagad a külső negativitás ellen. Méltányold, hogy minden nap önmagaddal lehetsz egy kicsit, legyél csöndben és elmélkedj. Légy a ”játék” megfigyelője. Ha nem vagy ura az érzékszerveidnek és a bejövő ingereknek, akkor azok kiszolgálójává válsz.
- Az összepakolás ereje
Amikor megtanulsz befelefordult lenni, jön a másik kihívás – egy fecsegő tudat, egy intellektus a kérdések áradatával és a felbukkanó emlékképek és átélések a múltadból. Ez a három – tudat, intellektus és az emlékek – a leghűségesebb szolgáid. Olyan hosszú időn át tevékenykedtek zabolátlanul és szabadon. Pontot tenni a dolgok végére, azt jelenti, uralkodsz e három szolga felett. Ösztönözd a tudatod, hogy tartson egy kis szünetet. Ne sajnálj önmagadtól egy kis szabadidőt és nyugalmat. Ha az intellektusod megkérdezi, miért kell nyugodtnak és türelmesnek lenni, magyarázd el önmagadnak, hogy csak akkor tudod megkapni azt, amit keresel, amikor csendben vagy és figyelsz. Legyél a játék szemlélője. Miután ez az újra felfedezett nyugalom bevésődik a lélekbe, engedd az emlékképeket felbukkanni, majd továbbmenni. Ne ragadj meg bennük és meglátod, egyre kevesebb emlékkép fog felmerülni. Pontot tenni a szükségtelen gondolatok végére azt jelenti, könnyűvé válni. Csak azt tartod magadnál, ami a legszükségesebb. Kezdetben ez talán csak néhány percre sikerül, de ez is nagyon jó! Emlékezz – az igazi mesteriesség olyan irányításon alapszik, ami szolgál másokat. Szolgáld a tudatod, ápold az intellektusod, és a tapasztalatod legyen a tanítómestered.
- A tolerancia ereje
Ha megzavarják a belső nyugalmad, fájdalmat tapasztalsz – mentálisan vagy érzelmileg. A tolerancia ereje képessé tesz arra, hogy nem zavar, mi történik körülötted, vagy benned. Ez egy olyan képesség, ami által bár ott vagy az eseményekben, de megfigyelő vagy. Te nem a gondolataid és az érzelmeid vagy, de te teremted azokat. Képes vagy tolerálni a saját reakcióidat és másokat, azáltal, hogy emlékezteted önmagad, hogy egy ”játékot” szemlélsz. Többé nem zavar se a cselekmény, se a forgatókönyv. Mindenki játssza a maga szerepét. A te szereped az, hogy tolerálj és változtasd meg a saját reakcióidat. Csak az válhat önmaga mesterévé, aki képes változni.
- Az alkalmazkodás ereje
A meditáció által nő az önbizalmad, ami rugalmassághoz vezet. Ennek alapján leszel képes pozitív dolgot tenni bármilyen szituációban. A másokhoz való alkalmazkodás egy nagy kihívás. Megérted, senki nem tud kárt tenni benned, senki nem tud megsérteni, ha te nem engeded.
- A megkülönböztetés ereje
A belső szemünkkel való látás egy művészet. Egy képesség, amivel az ember képes észrevenni a szubtilis dolgokat, képes eldönteni, mi igaz és mi hamis. Meg kell értened a természeti törvényeket – a fizikait és a szellemit –, hogy képes legyél dönteni és választani. Aztán képes leszel arra, hogy megértsd, mi az, ami csak rövid ideig tart, és mi az, ami örökérvényű. Ezzel a képességgel meg tudod tartani az egyensúlyt a cselekedni, és csak lenni állapota között.
- A döntés ereje
Ezen képesség segítségével gyors, világos, helyes és pártatlan döntést hozunk. a) Mérlegeld a helyzetet, hogy eldöntsd, mi a legjobb válasz és azzal mit fogsz teremteni? b) Ne ítélj el másokat, de mindig tanulj tőlük. Tudod, hogy eredendően ők is jók, még akkor is, ha most a cselekedeteik mást mutatnak. c) Ellenőrizd önmagad, hogy a gondolataid, a szavaid és a cselekedeteid helyesek legyenek.
- A szembenézés ereje
Miután a meditációban megismered önmagad, képes vagy látni a gondolataidat, a szokásaidat és tapasztalataidat, de a képességeidet és a szépségedet is. Megtanulod megkülönböztetni az igazat a hamistól és visszakapod azt az erőt, aminek segítségével szembe tudsz nézni a nehézségekkel, amik a régi szokásaidból és kívülről jönnek. A megrögzött szokások a testi tudatosságból erednek és külső és belső nehézségeket eredményeznek. Ugyanakkor emlékezz, nincs probléma, csak lehetőség a változásra.
- Az együttműködés ereje
Az együttműködés egyik módja az, hogy mások jó tulajdonságaira koncentrálunk a gyöngeségeik helyett, és jó kívánságaink vannak azok iránt, akik nincsenek jól. A pozitív hozzáállás az együttműködés képességének a jele. Mások elfogadásával, bátorításával és megbecsülésével támogatjuk egymást az úton. Az együttműködés leghatékonyabb üzemanyaga a bátorítás. Az egység kialakításához és létrejöttéhez, egy közösség felvirágzásához együttműködésre van szükség.