A szándék varázsa

A szándék cselekvés nélkül egyszerűen csak álmodozás vagy vágyálom…

Minden cselekedetünk mögött, akár tudatosan, akár nem, szándék áll. A szándékok szavak és érzések, és mint egy iránytű, úgy irányítják a cselekedeteinket, a viselkedésünket az aznapi céljaink felé. A szándékok a „MI”: Mit tegyek/egyek/vegyek ma? Az indíték a szándék mögötti „MIÉRT”. Ezek hajtanak és motiválnak minket és értelmet és célt adnak a döntéseinknek. Ha vannak szándékaink, az olyan, mintha listával mennénk a szupermarketbe, így kevésbé valószínű, hogy elterelődik a figyelmünk és koncentráltak és hatékonyak tudunk maradni. Ha azonban elvonják a figyelmünket, akkor a szándék úgy működik, mint egy GPS, amely átirányít és elvezet a célunkhoz.

A pszichológiai tanulmányok azt mutatják, hogy a szándékok erőteljes gondolatok és érzések. Bármi legyen a szándékunk, előbb-utóbb verbalizáljuk. Ezek a szavak elárulják a hozzáállásunkat és hatással lesznek a viselkedésünkre.

Megpróbálhatjuk leplezni a szándékainkat, de a szavaink, a hozzáállásunk és a viselkedésünk elárulja azokat. Bármennyire is udvarias és logikus egy eladó, ha az a szándék vezérli, hogy mindenáron eladjon valamit, ez a szándék érezhető lesz.

A szándékok hatása az agyunkra: Ma a tudomány az agy neuro-plaszticitásáról beszél; vagyis arról, hogy az agy bármely életkorban képes alkalmazkodni az új tanuláshoz. Ha szándékunkban áll megtanulni meditálni, hogy békésebbek és kevésbé reaktívak legyünk, az agyunk „természetes figyelmet” vonz és tudatosságot visz a helyzetekbe. Az új nyugodt hozzáállás fokozatosan kihat majd a viselkedésünkre.

A tudatunk ereje korlátlan erőforrásokhoz férhet hozzá. Bármit is vizualizálunk, az megvalósulhat. Felmerül a kérdés, hogy ha bármit meg tudok valósítani, ami a szándékom, akkor mi a szerepe a sorsnak vagy a végzetnek?

„Ember tervez, Isten végez” – tartja a mondás. Bár a tudatnak megvan az ereje, hogy magához vonzza és elérje, amit akarunk, vannak olyan erők, amik kívül esnek az irányításunkon, és amiket tiszteletben kell tartanunk.

A következő kérdés, ami felmerül: Ha mi ilyen erősek vagyunk és képesek vagyunk megvalósítani a legmélyebb szándékainkat, akkor mi a szerepe Istennek, az univerzumnak és az isteni erőknek? A szándékaink megnyilvánulása a szellemi hit által azt jelenti, hogy meghívjuk Istent, hogy legyen Társalkotó az életünkben. A hit és az Istennek való önátadás befolyásolja az eredményt. Ez a mentális állapot alázatot, az áldottság érzését és rugalmasságot hoz az erőfeszítéseinkben.

Mi tehát a meditáció művészete? A meditáció ugyanazokat az elveket követi, mint a fentiek. Pozitív szándékkal kezdődik, amit megerősítések követnek, hogy az énünket a jelenleginél jobb és nyugodtabb emberré alakítsuk át.