Ha valami történik, amit nem szeretünk, a leggyakoribb emberi szokás, hogy kifelé mutatunk. Amikor elkezdek azon gondolkodni, hogy „ott, kint mi történik”, ez lesz felelős a saját tapasztalataimért. Ilyenkor emlékeztetnem kell önmagamat arra, hogy én vagyok a saját gondolataimnak és válaszaimnak a teremtője.

Én vagyok felelős azért, ami a belső világomban történik. Én vagyok felelős a békém, a jólétem, a boldogságom és szeretetem állapotáért. Nem valaki, vagy valami más az, ami mindezekért a dolgokért felelős. Jó időszakokban a felelősség nagyon édes lehet, de el kell fogadnom a felelősséget akkor is, amikor boldogtalan időszakokon megyek keresztül. Elfogadni a felelősséget, hogy ez az, amit tettem, fájdalmas lehet, ugyanakkor, felismerteti velem, hogy amikor nem vállalom a felelősségét annak, ami bennem történik, engedem, hogy a dolgok kívülről befolyásoljanak. Ilyenkor van az, hogy megengedem, hogy a külső szituációk és emberek hatással legyenek rám, és többé nem uralkodom a saját tapasztalatom minősége felett. A jelenlegi időben, sok mindenben, ami a világban történik, nincs igazság és szépség. Így természetes, hogy ha mindenre csak reagálok, ami körülöttem történik, akkor mindaz, ami bennem zajlik, nem lesz sem kényelmes, sem igazán szép. Felismerve a felelősségemet, eldöntöm, vajon elfogadjam az összes negativitást, vagy inkább kreatívan, pozitív gondolatokkal válaszoljak a saját belső világomból.

Megértek két különböző dolgot – a külvilágot és a belső világot, – és ezt a két világot különállóan vagyok képes szemlélni. Kívül ott van a munkám, a tanulmány, a pénzügyek, a kapcsolatok, stb. Belül olyan dolgok vannak, amiket kevésbé lehet látni – dolgok, amik nem fizikaiak, – az érzéseim, az érzelmeim, a lelkiismeretem, a tudatosságom és személyiségem. Ez a belső világom, a saját szellemi egyéniségem.