Az egyén és a kollektíva

Az egyén és a kollektíva

Az éremnek két oldala van: az egyén és a kollektíva. Egyik sem létezhet a másik nélkül, bár sokan mindkét oldalon elmentek a végletekig, az extrémitásba, aminek az eredménye igen káros. Azok a rendszerek, amelyek a kollektív szempontot az egyén rovására fejlesztik ki, merevvé, könyörtelenné, autokratikussá válnak. Igen gyakran cselekvési, gondolati egyformaságot kényszerítenek az emberekre, azt gondolva, hogy majd ez fogja megőrizni a harmóniát és a rendet.

Azok a rendszerek (akár vallási, társadalmi, vagy politikai rendszerek), amelyek mindenek fölé emelik az individualizmust, önimádatot teremtenek, aminek eredményeként az egyén elmerül saját maga élvezetében és elszigetelődik. Ez az elidegenedés gyakran annak a folyamatnak az eredménye, hogy hiányzik a tolerancia és elfogadás, ami az emberi együttélés szükséges része.

 

Azok az egyének, akik szellemileg fejlettek, érzékelik a személyes értékeiket, páratlanságukat, minden hamis alázat nélkül, és úgy érzik, hogy szabadon azzá válhatnak, amit ők maguk választanak. Ezzel egyidejűleg, érzékelve a személyes függetlenségüket, lehetséges számukra, hogy közel kerüljenek másokhoz, és együtt dolgozzanak. Függetlenségük nem önző. Azért tudnak közel kerülni másokhoz, mert saját magukon belül már megtalálták a beteljesülést.

 

Azok az emberek, akik igazán felfedezték a belső énjük értékét, soha nem zárkóznak el, és nem esnek túlzásokba saját értékelésükkel kapcsolatban, azzal, hogy a külső eléréseken alapuló illuzórikus énnel azonosulnának.

 

Egy kollektíván belül az tud megfelelő kölcsönhatásba kerülni és hatékonyan együttműködni másokkal, aki valóban megtalálta énjének az értékét, aki felül tud emelkedni a felcímkézésen, és nem kerül a hírnév és forma vonzásába. Az ilyen emberek nemcsak az egész közösség részének érzik magukat, de, ami még ennél is fontosabb, a kollektíva is ugyanúgy érez velük kapcsolatban.

 

A természetben, amikor tél előtt a madarak melegebb éghajlatra költöznek, összegyűlnek, és egy kollektívaként kezdik meg az utazásukat. Az út sikere a közösségtől függ: ha egy madár nem csatlakozik a csoporthoz, a saját erejéből nem érheti el a végcélját. A madarak egy speciális formátumban repülnek, és megfelelő távolságot tartanak egymástól.  Ha túl közel repülnének egymáshoz, a szárnyaik összegabalyodnának, és elveszítve egyensúlyukat, lezuhannának. Ha túlzottan távol maradnának egymástól, nem tudnák létrehozni a különleges repülési formát, azaz nem tudnák kihasználni a légáramlást, ami előre hajtja őket a repülés során. Ezen kívül, az alakzat vezetője nem marad mindig elől a repülés során, de engedi, hogy mások foglalják el a helyét. Ez a folyamatos átrendeződés, helycsere megmarad mindaddig, amíg el nem érik a végcéljukat. Az utazás sikeréhez minden madár egyénileg is hozzájárul a csoporton belül.

 

Az élet realitása az, hogy mindannyian egyéniségek vagyunk a kollektíva egészén belül.

 

Ha a kollektíva tiszteletben tartja az egyén által igényelt teret, akkor ezzel szolgálja az egyén törekvéseit, tiszteletben tartva a másságát. Egyébként, ha a közösség nem tiszteli az egyén által igényelt teret maga körül, elnyomóvá válik. Ugyanakkor, fontos, hogy az egyén is tisztelje a közösséget, a személyes jogait illetően ne menjen extrémitásokba, azaz ne essen túlzásokba, de ugyanúgy a közösségnek is tisztelni kell az egyéneket, és nem szabad visszaélnie a rendszer adta jogaival.