Nézzük meg a Nap és a Föld működésének alaptörvényeit, amelyekből mi, emberi lények is tanulhatunk, azaz kiváló segítséget kaphatunk életünk irányításához. A Nap a fénye által életet ad a Földnek; azon kívül azzal, hogy nem változtatja pozícióját, képessé teszi a Földet és a naprendszerünk összes többi bolygóját, hogy folyamatosan követhessék a saját ritmikus és harmonikus pályájukat. Különben káosz, felfordulás, és nagy veszteség lenne. Másrészt a Föld ismételt ciklikus mozgással folyamatosan kering a Nap körül. Ez a mozgás lehetővé teszi a változást és a dolgok kifejeződését, megnyilvánulását, aminek mindenképp van egy kezdete, közepe és vége. Más szavakkal az idő jelensége a Föld ritmikus, harmonikus és kiegyensúlyozott mozgásának direkt következménye.

Mind a Nap fix pozíciója, mind a Föld mozgása szükséges az élethez. A Föld rendelkezik az élethez szükséges összes potenciállal, de a fix forrásból jövő fény nélkül az élet nem lenne lehetséges. Ugyanígy, bár a Napnak megvan az ereje, hogy életet adjon, de ha a mozgó Föld nem tartaná meg a potenciális lehetőségét, az élet megnyilvánulásai még fénnyel sem működnének.

Bizonyos esetekben és pillanatokban összpontosítanunk kell, azaz koncentrálnunk kell a gondolatainkat, az akaraterőnket és a megértésünket. Ha mélységet és újdonságot szeretnénk vinni az életünkbe, akkor ennek a három dolognak egyszerre kell meglennie egy közös pontban. Azonban, ha az összpontosítást túlzásba visszük, akkor fokozatosan egyfajta merevség és feszültség jelentkezik, ami egyensúlytalansághoz vezet, és így elveszítjük a kreativitásunkat és az új látásmód iránti nyitottságunkat. Miután az összpontosítást megtanultuk, egyre kevesebb erőfeszítésre lesz szükség, és természetessé válik az áramlás.

Az összpontosítás magába foglalja a látásmódot, az inspirációt és a megértést, az áramlásban pedig benne van a kifejeződés, a kísérletezés, és a tapasztalat. Ugyanakkor, fontos, hogy ne essünk túlzásokba, mert könnyen elveszhetünk a túlzott gondolkodás, túl sok beszéd, túlzott tevékenység özönében. Egy ilyen állapotban nincs irányvonal, és a dolgok megbízhatatlanná és gyengévé válnak. Ezen a ponton fel kell ismernünk, hogy ideje újra összpontosítanunk.

A szükségleteknek megfelelően egy állandó mozgásnak kell lennie az összpontosítás és áramlás között, de csak a megkülönböztető képesség birtokában dönthető el, hogy mikor és mit kell tenni. Mindennek megvan a maga ideje. Örökkévaló lények vagyunk, akik az időben élnek, tehát ismernünk kell az egyensúlyt az örökkévalóra való koncentrálás – ami által megtaláljuk az igazságot és a célt –, valamint az idő áramlása között, amiben az önkifejezés és tapasztalat jön létre.