Egyszer egy boldogtalan fiatalember jött az öreg mesterhez és elmondta, hogy nagyon szomorú az élete, és megoldást keres.

Az öreg mester megkérte a fiatalembert, hogy tegyen egy marék sót egy pohár vízbe és azt igya meg.

„Milyen az íze?” – kérdezte a mester

„Borzasztó” – válaszolt a tanítvány.  

A mester mosolygott. Majd megkérte a fiatalembert, hogy tegyen egy marék sót a tóba. Csendben elsétáltak a tóhoz, és miután a tanítvány beleszórta a marék sót a tóba, az öregember megkérte, hogy igyon a tó vízéből.

„Milyen az íze?” – kérdezte a mester

„Jó” – válaszolt a tanítvány.  

„Érzed a só ízét?” – kérdezte a mester

„Nem” – válaszolt a tanítvány.

A mester a tanítvány mellé ült, megfogta a kezét és azt mondta:

„Az élet fájdalma tiszta só; nem több, nem kevesebb. Az életben a fájdalom mennyisége ugyanaz marad, pontosan ugyanaz. De a fájdalom, amit érzünk a tartótól függ, amibe azt beletesszük. Így, amikor valami fáj, az egyedüli dolog, amit tehetsz, hogy tágítod a dolgokról alkotott érzéseidet. Hagy abba, hogy pohár vagy. Váljál egy tóvá.”